1. casus, us, hn. [cado]

1) sajátlag: eset, esés; névszerint A) leesés: c. nivis, havazás. B) zuhanás: graviore casu decidunt turres altae.

2) átv. ért. A) *(költ.) időről: vég: c. hiemis. B) erkölcsi tekintetben botlás, hiba, hibás lépés, tévedés, bukás: adolescentia vix sine aliquo c. illis viis insistere potest, az ifjuság botlás nélkül alig állhat meg azon a pályán. C) a mi váratlanul történik, eset, esemény, történet: novi cc. temporum; cc. bellorum, a melyeket a háboru magával hoz: res casum aliquem recepit, veszéllyel jár, veszélyeztet, koczkáztat vele az ember; in aleam tanti casus se regnumque dare, oly bizonytalan koczkára tenni magát s az országot. Küln. gyakran a hat. e. casu, mint ih. esetleg, véletlenül, történetesen, történetből: sive c. sive consilio deorum; accidit casu ut etc. D) alkalom, alkalmatosság: fortuna illi casum praeclari facinoris dedit, dicső tettre adott neki alkalmat a szerencse. E) rendesen mnévvel kapcsolatban szerencsétlenség, romlás, hanyatlás: doleo casum civitatis, sajnálom a város szerencsétlenségét; c. gravis, nagy szerencsétlenség; innen pusztulás, végveszély, halál, megbukás: c. Gracchorum, urbis. F) nyelvtani msz. eset: c. rectus, alanyeset (nominativus); cc: conversi, obliqui, a többi esetek (a nominativus és vocativus-on kivül); c. genitivus, sajátító eset.