1. canis, is, hn. és nn.

1) kutya; közm. cane peius et angue vitare aliquid = igen kerülni valamit, kerülni mint ördög a tömjént; venatum ducere canes invitas, bottal kergetni a kutyát a nyul után; canis a corio nunquam absterrebitur uncto, konczra mindig akad kutya; a cane non magno saepe tenetur aper, kicsiny a bors de erős; canis timidus vehementius latrat quam mordet, a mely kutya nagyon ugat, az nem mar. Innen átv. ért. a) szitok küln. szemtelen magaviseletért, kutya; b) megvetőleg valakinek párthivére, «élődi», «teremtmény»: canibus suis multa opus esse dixit.

2) c. maior et minor, két csillagzat, az utolsó a mythusban = Erigone kutyája.

3) tengeri kutya; (költ.) hitregeileg Scylla kutyáiról.

4) (költ.) legroszabb vetés a koczkán (l. tesserae és talus).

5) Plaut. Cas. 2, 6, 37. (a hol mások igy olvasnak: camum) valami békóféle.