1. canalis, is, hn. és nn. (eredetileg mn. ettől canna, tehát = csőalaku)

cső, csatorna.

1) vízfolyás, vízcsatorna, vízárok (rendesen tágas, hosszu üreg, a melyen valamely folyadék végig foly, többnyire kőből rakva, vesd ö. tubus és fistula); manu canales facere, mesterséges csatornákat készíteni; küln. bányában, az akna; c. animae, légcső; küln. a forumon nyilt utczai árok, vízfolyás, a mely az esővizet a cloacába vezette (vesd ö. canalicolae); átv. ért. aciem velut canali dirigere, (a szemről) mintegy csövön át = egyenes irányban; canale directo, egyenes uton; beszédről: pleniore canali fluere, teljes árral folyni.

2) mint msz. a) az építészetben, mélyített tag a párkányzatban, horony az oszlopon, irányadó cső v. csatorna a catapultán; b) a sebészetben = swlhn, a cső, a melybe a már bezsindelyezett lábszárt fektetik, csontrekesz; c) a boncztanban, a légcső, méhhüvely; d) gsz. az olajsajtó váluja; e) a növénytanban, a levél bordája; f) nádsíp.