beatus, mn. kf. és ff. [beo]

1) boldog, szerencsés (ki magát minden tekintetben szerencsésnek érzi, vesd ö. felix, fortunatus s több efféle), (költ.) beatus parvo (= contentus) kevéssel, megelégedő, megelégedett; köznemben mint fn. = boldogság, ipsum b.

2) gazdag, dús, vagyonos, tehetős, homo, civitas.

3) (költ.) tárgyakról, pompás, fényes, uri, gazdag, gaza, rura, (termékeny, áldott határ).

3) elhaltakról: üdvözült. boldogult; így fn. is; insulae beatorum, a boldogultak szigetei, az ó-görög hit szerint a föld kereksége legnyugatibb szélén, a hol a boldogultak (hősök és félistenek) Kronos uralkodása alatt örökkévaló boldog létben élnek; ezért a legkésőbbi latinságban = megboldogult, azaz elhalt; és egyh. beatae memoriae (vir stb.), boldog emlékezetü, a mai értelemben; még ff. beatisaimus, mint a főrangu egyházi személyek tiszteletczíme.