vinculum, i, kn. [vincio]

1) kötő, kötél, hurok (vesd ö. vitta, fascia): vv. epistolae, mellyel a levelet a régiek körül kötötték. Innen (költ.) kötőkkel csinosan felkötött saru.

2) t. gyakran, mikor fogolyról, gonosztevőről stb. van szó, békó, bilincs (vesd ö. catena, compes), vv. pedum, rumpere vv., vagy névk. fogda, börtön (effugere ex vv. publicis).

3) átv. ért. kötelék: A) a mi valakit vagy valamit gátol, akadályoz, korlátol: vv. cupiditatis, a mi valami vágyat fékez, vv. fugae, a mi a futástól tart el; evolare ex corporis vv., a test bilincseiből, vv. certae disciplinae, valamely bölcseleti iskola kötelező tanelvei. B) a mi két vagy több tárgyat egybekapcsol, egyesít: vv. temporum nos conjunxerunt; (költ.) v. jugale, házasság, házas élet; v. propinquitatis magnum est, a rokonság fontos ok egymást szeretni, erős kapocs; aliquo vinculo reipublicae conjuncti, politikai tekintetben. C) a mi valamit összetart és erősít, v. fidei, amicitiae.