ventilo, 1. [ventulus]

1) levegőben csóvál, forgat, facem, cubitum in utrumque latus; küln. önállóan fegyvert (fenyegetve v. gyakorlatból) forgat, a vívás megkezdése előtt; (újk.) k. ventilari, mozogni, magát csóválni; (költ.) aura v. comas populeas, a nyárfák lombjait. Innen átv. ért. izgat, ingerel, bújt, concionem.

2) gsz. levegőre kitesz, szellőztet, és innen szelel, szór.

3) önállóan hüsséget legyez, cubabat aliquo ventilante.

4) átv. ért. a) folytonosan szid, mocskol, megszól, nomen alicujus pro tribunali. b) nyugtalanít, zaklat. c) hánytorgat, mindig beszél valamiről, örökké szőnyegre hoz, unam eandemque sententiam.