1. tempus, oris, kn.

1) átalán idő: hoc tempore, ez időben, eodem t. v. per idem t., ugyanazon időben; ex quo t., attól az időtől fogva, a mikor, a mióta; superioribus tt., ezelőtt; omni t., minden időben; ad hoc t., a mai napig; t. anni, diei, évszak, napi idő; ad t. v. in tempus, egy kis időre, mostanra, a jelen perczre.

2) küln. A) valamire való idő: t. nascendi, proelii committendi. Innen a) alkalmas idő, illő időszak, ezért alkalom s több efféle: tempus est abeundi v. abire, ideje elmenni, még t. est me id dicere, ideje hogy megmondjam; amittere stb. tempus rei gerendae, az alkalmas időt, az alkalmat elmulasztani; b) ad t. és (Pl.) per t., gyakrabban suo t. és igehatározólag tempore v. hat. esete avult formáiban tempori és temperi (kf. temperius) idején, a maga idején, alkalmas időben, venire. B) az idő a körülményekre nézve, azaz, az időbeli körülmények, viszonyok, körülállások, a) átalán: tempori cedere, a körülményekhez szabni magát; in hoc (tali) t., ily körülmények közt; ad t., ex t. és pro t., a körülményekhez képest, a mint a körülmények engedik; b) gyakran küln. bajos és veszedelmes körülmények, a miért sokszor fordítható ezekkel «veszedelem», «szerencsétlenség», «szorultság» s több efféle; így többnyire t.: t. meum v. tt. mea (sorsom), így nevezi gyakran Cicero száműzetését és az avval járt szomorú eseményeket; tt. reipublicae; omne t. meum amicorum temporibus transmittendum putavi, hogy minden időmet barátim veszélyeinek (azaz pereinek) kell szentelnem.

3) az egy szótag kimondására megkivántató idő, időmérték a szótagok kiejtésében.

4) nyelvt. «idő».