suus, bir. nn. [se, os ]

1) övé, (azonban rendesen a birtokrag pótolja a magyarban a helyét): patrem s. interfecit; ostendit quid pater s. fecisset; hunc cives sui ejecerunt, saját polgártársai; sua cuique laus debetur, kinek-kinek a maga dicséretével tartozunk; suae injuriae, igazságtalanságok melyeket ő követett el másokon, v. ő szenvedett másoktól; néha a szabály ellenére ejus, eorum stb. helyett áll (mind erre nézve felvilágosítást ad a nyelvtan). Hatósbbá lesz pte és met ragok hozzájárulásával (suopte ingenio, capti suismet ipsi praesidis), a mit magyarul, e szókkal «saját» v. «maga» fejezünk ki. Innen

2) sajátlanul és jelentősben A) valakit illető, valakinek sajátja, neki szánt, rendelt, megszokott s több efféle: habere s. numerum; sua morte defungi, természetes halállal; suo Marte pugnare, szokott módon, szokott fegyverével; suo anno consulem fieri, az első esztendőben a melyben a törvény szerint lehet. B) valakinek kedvező, előnyös, kivánatos, s több efféle: suo loco pugnare, kedvező helyen; uti populo suo, a nép kedvező hangulatát birni, éppen így deos ss. habere, az istenek előtt kedvesnek lenni. C) maga gazdája v. ura, saját hatalma alatt levő: ancilla nunc sua est; is in disputando suus esse poterit, nem mástól függő, eredeti; így még: suus non est, nincs eszén, vix sua erat, alig birt magával, magán kivül volt. D) fn. a) sui, az övéi (hívei, katonái, barátai, rokonai, felei stb.) b) suum, i, kn. a) az övé, magáé, ad suum pervenire, a magáéhoz jutni. b) sajátságos modora, szokása, suum illud, az ő ismert elve.

3) küln. sui juris, mint jogt. msz. önálló, független, jogainak teljes élvezetében levő.

4) sui heredes, a természetes örökösök.