sublimis, e, mn. (újk. ) kf. és ff. (ősk. még mus).

1) magas, fenn a levegőben levő, magas helyen levő, de a földet nem érő (vesd ö. altus stb.): rapere (arripere) aliquem sublimem, vállon elvinni; arma ss., magasan hordozott, felemelt; abiit sublimis, a levegőbe, az ég felé; s. in equo, lóháton, curru, szekeren. Innen A) fn. me, is, kn. «magas», levegő. B) átv. ért. magasztos, nagyratörő, nagyszerű s több efféle, mens, homo, csak nagyszerűt és magasztost gondoló; gyakran szónokról v. beszédről, orator, genus dicendi, oratio s.

2) (ritkán, költ.) = altus, magas, columna, mons.