spiritus, us, hn. [spiro]

1) (költ. és újk.) szellő, fuvallat, légfolyam, mozgó levegő (vesd. ö. anima, aer): s. Boreae; aer movetur spiritu aliquo.

2) a levegő a mennyiben lélekzésre szolgál, lélekzet: cibus, potio, s.; ducere spiritum, lélekzetet venni, lélekzeni.

3) a lélekzés cselekvése, beszivása a légnek, lélekzetvevés, lélekzetvétel: uno s.; hujus coeli s., e levegő beszivása; anima quae ducitur spiritu. Innen A) élet, lélek: reddere s., a lelket kiadni, spiritus naturae debetur. B) (költ.) illat, unguenti. C) (költ.) sohaj. D) a kigyó sziszegése. E) nyelvt. hehentés. F) lélekzetnyi idő, időrész, ütemrész. G) kigőzölgés, gőz, párolgás; aeris spiritus graves, veszedelmes, robbanó kigőzölgések a föld alatt (bányákban stb.). H) átv. ért. a) lelkesedés, ihlettség: spiritu divino tactus, inflatus, istentől ihletett; homines divini spiritus. b) (költ. és újk.) szellem, lélek: morte carens s.; spiritus regit hos artus. c) gondolkozás, érzület, hostilis, generosus. d) lángész, ész, elme, ingens. e) magas szellem, bátorság, küln. dölyf, gőg, büszkeség, szél, dacz, nagy gondolatok v. tervek: sumere sibi ss.; capere alicuius ss.; ez értelemben többnyire t., azonban így is s. regius. Innen f) (újk.) boszuság, kedvetlenség, harag. I) egyh. személyesítve: sp. sanctus, a «szent lélek»; spiritus nigri, a gonosz szellemek. ― Ft. így is: spirita, ae, nn. és spiritum, i, kn.