spica, ae, nn. (ritkán és elavult -cum, i, kn. és -cus, i, hn. ), sajátl. hegy, tető, ezért :

1) búzakalász.

2) A) kalászforma bokrétája v. teteje más növénynek B) a legfényesebb csillag a szűz csillagképben. C) küln. a) spicus crinalis, hajtű. b) spica testacea, egy hosszukás tégla, a milyenből a kalászalaku talajkövezetet rakták. ― A Lucretiusból (3, 199) felhozni szokott példa helytelen olvasás, és az új kiadásokban nem is fordul elő. A nép nyelvén e szó így hangzott: speca.