singularis, e, mn. [singuli]

1) egyes; egyetlen; aliquos ss. egredientes conspexit; ne s. quidem homini, egyes embernek.

2) egyesé, egyeshez tartozó v. egyest illető: s. odium alicuius, személyes gyűlölet; s. imperium, önuralkodás; pugna s., párbaj, locus s., magányos, hol az ember egyedül van; sunt in te quaedam singularia, egyéni sajátságosságok. Küln. mint nyelvtani msz. egyes számhoz tartozó, s. numerus. Innen fn. singularis, is, ||a) nn. özvegy, b) hn. nyelvt. egyes szám.

3) egyedüli a maga nemében, kitünő, jeles, ritka, példátlan, vir, amicus, virtus; azonban feddőleg is, s. turpitudo, crudelitas. Innen jogtud. külön álló, kivételes, az általános jogelvektől kivételesen eltérő.

4) (újk.) t. saját válogatott test- v. parancsőrség, válogatott lovasok, kiket parancsőrökül használtak.