1. sermo, onis, hn. [1. sero]

1) többek közt váltott szó v. beszéd, értekezés, beszélgetés (történetes v. mely legalább összebeszélés és bizonyos czél nélkül támadt; vesd ö. colloquium): conferre, habere s. cum aliquo; habebant s. inter se. Küln. tudós értekezés, tudományos párbeszéd, vitatkozás: habere s. cum aliquo de amicitia.

2) közönséges beszéd (természetes és mesterkéletlen, mindennapi életben előforduló), társasági nyelv, nyugodt és higgadt beszélgetési modor (vesd ö. oratio; néha ellentét: contentio stb.). Innen küln. a vigjátékbeli nyelvről, Horatiusnál satyrairól és leveleiről, mivel azokban a nyelv inkább prosához közelít, ellentétül a valóságos költői kifejezéshez.

3) a sokaság v. köznép beszéde valami felől, kószabeszéd, kószahir: s. est in tota Asia dissipatus; s. ac fama; venire in s. hominum, az emberek szájára kerülni, éppen így esse in ore et s. omnium; néha éppen beszéd tárgya, az miről beszélnek, filius meus s. est per urbem.

4) nyelv, beszéd- és szólásmód, kifejezési modor, valamely irónak stb. sajátságos nyelve: elegantia sermonis; s. Graecus, Latinus; szorosabb értelemben is tájnyelv, tájbeszéd.

5) kimondott szó, nyilatkozat.