secundus, mn. [sequor]

1) az első után következő, következő, közelebbi, küln. második: id erat s. ex tribus, s. a rege, a király után első; s. mensa, csemege; heres s., a ki örököl, ha az első örökös meghal, vagy az örökéget nem akarja elfogadni. Küln. A) ss. partes, a második és másodrendü szerep a színdarabban. Minthogy annak a ki ily szerepet játszott, mindenben ahhoz a színészhez kellett alkalmazkodni, a ki a főszerepet vitte, sőt ovakodnia kellett, hogy szerepével és játékával valahogy háttérbe ne szorítsa, ezért partes secundas agere (tractare) valaki iránt szolgai meghunyászkodással viseltetik, mindenben vele tart, hízeleg. Átv. ért. partes ss. még jelöli a második helyet rangban stb.; secundas (partes) alicui deferre, valakinek a második helyet kijelölni; is fuit Crassi quasi secundarum, mintegy a második szerepet vitte Cr. után. B) rangban, fokozatban legközelebbi (mindkettő ugyanazon osztályhoz tartozván, vesd ö. az e tekintetben kevesebbet jelölő proximus), s. ab aliquo, valaki után. Innen ismét másodrendü, csekélyebb, alábbvaló, roszabb, panis; haud ulli secundus (költ.) nem alábbvaló senkinél. ― C) fn. secunda, ae, nn. a) a második óra, ad s., két órakor v. két óra tájt. b) szülep, más. ―

2) könnyen v. szivesen követő, engedő, tehát: együtt járó, vele menő (szélről és folyóról) ventus s.; secundo amni, lefelé, vízmentiben, aestu, hullámokkal. Innen A) (költ.) vela ss., kedvező szél dagasztotta, currus s., sebes, gyors. B) kedvező, részint a) kedvező, helyeslő: secunda concione, a gyülés kedvezésével, helyeslésével, éppen így s. populo; lex s. alicui, valakire nézve előnyös, kedvező. b) szerencsés, kivánat szerint menő, sikerülő, proelium; res, fortuna s. vagy t. res, fortunae ss., szerencsés körülmények, szerencse, néha ugyanazon értelemben fn. kn. secundum v. t. secunda (orum).

3) Secundus mint sajátnév is fordul elő, pl. Satrius S., s mások, küln. Julius S., Galliából, híres szónok és ügyvéd Vespasianus korában; így hítták Valentinus egyik tanítványát is.