scilicet, ih. [scirelicet?]

1) (ősk.) sajátlag rákövetkező tárgyesetes hat. móddal «lehet tudni», tudniillik, természetes, hogy stb.: sc. ita eam facturam fuisse.

2) majd mindig némi gúnnyal, természetesen, éppen, éppenbizony, oly nyilatkozatot megerősítőleg kiegészítve, a melynek mint önkényt érthetőnek igazában véve nincs is szüksége az erősítésre: sc. is sum qui existimet etc., mert hát én éppen olyan vagyok, hogy azt higyem stb.: id curat populus sc., nincs más gondja a nemzetnek, éppen bizony; ego istius pecudis consilio uti volebam sc. ősk. magára is áll, pl. feleletben, úgy van, természetes, minden esetre.

3) (újk.) mint csupán magyarázó és kiegészitő szócska tudniillik; ugymint: sub nomine alieno, nepotum sc.