resto, stiti, statum, 1. k.

1) (ritkán) hátra, állva marad, solus restitit.

2) megmarad, még meg van (ellentét: perisse s több efféle; l. supersum): pauci jam aequales rr.; (költ.) dona restantia pelago et flammis, melyek a tengerből és lángokból maradtak meg; hoc r. Latio, még L. előtt van, vár reá. Gyakran restat ut v. határtalan móddal, még hátra van, hogy stb.; quod restat, ezután, jövendőben.

3) ellenáll, ellenszegül, ellentáll (gyakran csatában s több effélében): többnyire önállóan, r. fortiter, de így is r. hostibus.