remotus, mn. kf. és ff. [r. removeo]

1) távol, messzefekvő, félreeső, locus; sedes r. a Germanis, locus r. ab arbitris, magányos. Időben is, r. a memoria, régi időbeli.

2) átv. ért. valamitől távol eső: A) eltérő, különböző: sermo Xenophontis a strepitu forensi remotissimus. B) távol, messze, szabad valamitől, valamivel nem bajlódó, foglalatoskodó, valamitől idegen: homo r. ab suspicione; scientia quae r. est a justitia; homo r. a vino, a dialecticis.

3) Cicenónál jön elő remota, mellyel a stoikusoknál előforduló apoprohgmena szó van lefordítva = rejecta, reducta, dolgok, melyek ámbár nem roszak, de még is elvetendők és hátrateendők.