1. quod, ksz. [kn. a visszahozó nmasnak]

1) hogy, az a körülmény hogy (tényleges körülmény említésénél, melyről valami mondva van); multum ei detraxit q. alienae civitatis erat, nagy hátrányára volt v. sokat ártott neki, hogy stb. Gyakran ilyképpen (id, hoc) mutató névmásra viszonyul, néha még főnévre, melyhez ezen a módon magyarázó mellékletet csatol. Innen A) a főmondatban arról a mi quod dal, van mondva, nincs tulajdonképpen itélet mondva, csak egy rá vonatkozó megjegyzés, úgy hogy quod, a mi azt illeti, hogy stb., a mi azt nézi, abban a tekintetben, hogy stb., ha: q. scribis te ad me venturum esse, ego vero te istic esse volo; q. me Agamemnonem aemulari putas, falleris. B) egy körmondatban mellékmondatot kezdő ksz.-nak (rendesen feltételesnek) úgy járul eleibe, hogy csupán az előbbenihez való kapcsolatot, s erről a következőre való átmenetelt jelöli (q. si, q. quum; q. quoniam); néha e helyen így fordítható «mármost», «tehát», «hogy» stb. Költ. quod így csak magára is áll ksz. nélkül: q. te oro, kérlek már most tehát. C) (Pl.) diu est q. te oro, rég ideje már hogy kérlek. D) (ősk. és újk.) haszinte, habár: si te in platea offendero, q. dicas mihi, periisti. E) (ősk. és újk.) érzést jelölő v. beszédet bevezető igék (verba sentiendi et declarandi) után hogy, tárgyesetes h. m. helyett

2) mivel, mert, «hogy»: indignantur, q. spiratis; laudatur A. q. fuerit abstinens.