que, ksz.

mindig függelékképpen más szóhoz ragad, és avval egy szóvá olvad egybe, jelöli pedig, hogy a vele kapcsolt második szó vagy mondattag az előbbinek járuléka, folytatása v. bővítése, hogy tehát a kettőt egy összefüggő egésznek kell tekinteni (úgynevezett particula adjectiva», mig et particula copulativa»), meg, és, senatus populusque Romanus; jus potestasque. Küln. A) némely irók használják a kettős et-et (mind-mind) helyett, ugyanazon jelentésben ezt is que-et (de csak szók nem mondatok kötésére, seque et cohortes arbitrio victoris permittere, pretiumque et causa laboris), queque (küln. viszh. mondatoknál és ezenkivül két szó kötésére, melyek közül egyik nm. ego tum patruique dolorem corde tuli fratrique pio solatia dixi; seque remque publicam) és etque (ritkán) paratissimi et ab exercitu reliquisque rebus; sőt többször ismételve is: queetet, queacet, etqueque s több efféle. B) que nem igen tapad egytagu ej.-hoz, hanem rendesen az ej.-val járó szóhoz van ragasztva (in reque, és a dologban, még inter nosque, és köztünk); a költők még önkényesebben hányják el helyéből, azonban ilyen is fordul elő: quantumque ego Marte feroci inque acie valeo. C) Ha egy tagadólag kifejezett gondolathoz ugyanazon gondolat állítólag van csatolva, que még gyakrabban áll mint et: nihil remittere debetis, dareque operam; classis relicta laevo amne, erratumque in eo quod non transposuit, (l. et 4.).