pronus, mn. kf. [pro]

1) előre hajlott, hajló, dülő, corpus, arbor; gyakran olyanról, ki előre hajlik hogy üssön vagy valamit megfogjon, küln. tüzesen üzőről. Innen A) leszálló, alámenő, sülyedő; motus; haec duo genera nihil habent proni, semmit, mi őket lefelé vigye. B) helyiségről, lejtős, menedékes: urbs p. in paludes, mocsárokra lejtősen fekvő; per pronum, hegyen le. C) (költ.) csillagzatról, lemenő. D) időről, elillanó, futó.

2) átv. ért. A) hajlandó valamire, ad necem cuiusque, in libidines, rei alicui. B) (költ. és újk.) hajlandó, kedvező, alicui és in aliquem. C) könnyü: omnia virtuti pp.; id pronius ad fidem est, hihetőbb.