†pragmaticus, mn. [= pragmatikos ]

1) országos- v. államügyekben jártas, tapasztalt, ügyismerő. Innen fn. cus, i, hn. törvénytudó, tanácsadó, ki az ügyvéd szónokoknak a törvényes védokokat elébe adta, ezért későbbi iróknál átalán jogtanácsos, jogtudós; és pragmatica, orum, kn. Accius egy művének a czime.

2) polgári ügyeket illető; innen: pragmatica sanctio, egy különös ünnepélyességgel kiállított császári leirat, a mely valami közjogi ügyben testülethez volt intézve; neveztek így is: rescriptum pragmaticum, v. csak: pragmaticum.