praetor, oris, hn. [= praeitor ebből praeeo ]

1) sajátlag és különösen régebben előljáró, igazgató, vezér, főnök átalán; ily értelemben úgy nevezték közönségesen a római tisztviselőket (régebben a consulokat, p. maximus = dictator), és átalán a vezéreket, hadi parancsnokokat küln. idegen népeknél, pl. p. Praenestinus, Aetolorum.

2) küln. mint római tisztviselő Kr. e. 367-től kezdve a praetor részint helyettese, részint segédje a consuloknak, és mint ilyen főrangú (curulis) hivatalnok, kinek főteendője az igazságszolgáltatás volt, de a consulok, a senatus és néha a népgyülés megbizásából más dolgokat is igazított, melyek különben a consulok hatáskörébe estek volna, mint pl. ujonczozást, kisebb tisztviselők választatását (a consuli és proetori comitiumoknak azonban nem lehetett elnöke), néha vezérséget is vitt, ha a szükség megkivánta. A praetort a városban két, a provinciában hat lictor kisérte, azonkivül voltak vele még más apparitorok is; d. consulnál alsóbb rangú volt ugyan, de legközelebb állott hozzá, a miért gyakran így is nevezik: collega consulis. Előbb csak egy, még pedig patricius praetor volt, de már Kr. e. 337-től fogva plebejus is lehetett, míg Kr. e. 247-től két proetort választottak minden esztendőre, kik közül az egyik (p. urbanus v. major) a római polgárok közt előforduló pereket, a másik (p. peregrinus v. minor) a római polgárok és idegenek közt előforduló pereket tárgyalta és döntötte, még későbben lassanként 18-ra szaporodott a praetorok száma, kik az állandó törvényszékek (quaestiones perpetuae) elnökei és némely provincia helytartói voltak.

3) propraetor, l. ezt.