praecipuus, mn. [praecipio]

1) tulajdon, saját, kirekesztő, a mit v. mivel valaki mások fölött bir, jus; non p. sed par condicio; küln. fn. praecipuum, i, kn. a) előjog, kiváltság. b) a mit valaki valami örökségből előre kikap.

2) jeles, kitünő, opera, amor, vir; fn. A) praecipui, orum, hn. kiváló emberek, «jelesek». B) praecipuum, i, kn. kitünőség, kitünő tulajdonság, és t. praecipua, orum, kn. a) fontos, nevezetes dolog v. tett; praecipua rerum, a legfontosabb ügyek. b) kitünő tulajdonság (ellent. delicta, fogyatkozás). c) a stoicusok műnyelvén: olyan dolgok, a melyek magokban véve nem feltétlenül jók, de a jóhoz közel állanak és kifogástalanok, jeles dolgok (ellent. rejecta, elvetendő, roszalandó dolgok) = prohgmena.

3) pr. ad v. adversus rem, v. rei, kiválóan alkalmas valamire.