1. os, oris, kn.

1) száj. Küln. A) száj mint a beszéd műszere: esse in ore (hominum), az emberek száján forogni, beszéd tárgyának lenni, venire in ora vulgi (hominum), beszéd tárgyává lenni; habere aliquid in ore, szájában forgatni, mindig arról beszélni; uno ore, egyhangulag, egy szájjal, egy akarattal. B) (költ. és újk.) átv. ért. = nyelv, kiejtés, beszéd, discordia oo.; o. planum, világos, tiszta, érthető; o. Pindari, Pindarus költői nyelve. C) (újk.) madárorr, csőr, inne (költ.) hajóorr.

2) nyílás, száj, torok, torkolat, bejárás, bemenetel, ulceris, specus, portus; o. fluminis torkolat, v. forrás.

3) arcz, arczulat, ábrázat (küln. a mennyiben a kedély állapotja reá van nyomva és leginkább a szájra vonatkozva, vesd ö. facies és vultus), tekintet: in ore alicuius, valakinek szeme előtt, láttára, laudare aliquem in os, szembe, concedere ab o. alicuius, valakinek szeme elől eltávozni. Küln. A) os durum, impudens, «szemtelen orcza», innen önállóan szemtelenség, orczátlanság: nostis os hominis; ellenben os molle szerénység, szemérmetesség. B) fő. C) (költ.) álarcz.

4) ora leonis, egy növény, oroszlányszáj.