antiquus, mn. kf. és ff. [ante; vesd ö. anticus]

1) őskori, régi, a mi régen megvolt és a mivel a jelen többé nem bir (ellentét: novus, vesd ö. vetus), előbbeni, volt: a. concordia, patria; aa. scriptores, régebben élt; a. homo, ókori ember; antiqui, a régiek; igy fn. antiqua, orum, kn. t. az ó kor, összerüen, azaz, az ókori emberek és események, és antiqui, orum, hn. t. a régiek, az ősök, az ókori nevezetes férfiak egy bizonyos szakban; antiquum obtinere (szink.), a réginél maradni (gondolkodásra és cselekvésre nézve). Innen A) régi, hajdani, ókori, a jámborság, becsületesség, egyszerüség fogalmával: a. virtus, officium; homines aa., a hajdankori becsületesféle emberek. B) (költ.) = senex, idős, koros.

2) vetus, a mi sokáig tartott, sokáig állott fenn, régi, ilex, hospes.

3) kf. és ff. átv. ért. || fontosb, legfontosb, sürgetősb, legsürgetősb, szentebb, tiszteletreméltóbb (mindig ez igékkel: habere v. esse és a személy tul. esetével): laus ei antiquior fuit quam regnum; küln. némely sajátos szólásmódokban: longe antiquissimum reor, nihil mihi antiquius est v. nihil antiquius habeo, semmit se tartok szentebbnek, fontosbnak.