animus, i, hn. [anima]

1) a szellemi élet alapja, lélek, (lélektanilag, mint az erkölcsi egyéniség alapja, vesd ö. anima): homo constat ex a. et corpore; de mondják néha aa. bestiarum, az állatok szellemi tehetségei, ösztönei.

2) az ember gondolkodó lelke, mint összege minden szellemi tehetségnek, (vesd ö. mens). Küln. A) akarat, szándék: in animo habeo, v. in animo mihi est, szándékozom; hoc animo, oly szándékkal; (költ.) animus fert, v. est, azon gondolkodom, induco in animum, v. induco animum, elhatározom, ráveszem magamat. B) a) szív, kedély: ex a. amare, szivből; animus ira commotus; anxius animi; dare alicui animum, valakit megszeretni; mint édesgető megszólítás, mi a. «szivem». b) jellem, érzület: a pusillus, mollis. c) még részletesebb kedélyállapotról és érzésről: a) a. fortis, magnus, bátorság; a. bono, forti, magno esse, jó kedvvel lenni, (animi magni esse bátornak lenni); küln. t. (költ.) bátorság, (addere alicui animos, felbátorítani) vagy dölyf, kevélység, önhittség (spiritus et aa. alicujus). b) nagy harag, düh, vincere a. g) kedv, hajlam, indulgere, obsequi animo, kedvét kielégíteni; animi causa (gratia), kedvtelésből, mulatságból, csupa szeszélyből; d) gondolkodásmód, valaki iránti indulat, hangulat, hoc animo in illum sum; bono a. jó indulatból, szándékból; ab optimo animo factum est, a legjobb indulattal. C) szellem (ész), a lélek, mint gondolkodó és itélő erő (= mens); cogitare cum v. in animo, v. csak animo; advertere, appellere, attendere a., az eszet (valamire) fordítni. Küln. emlékezet, öntudat s több efféle (animus eum reliquit, elvesztette eszméletét). D) (többnyire Pl.) nézet, vélemény, meo quidem a., ut meus est a. vélekedésem szerént.

3) (költ. és újk.) = anima 4., élet, életerő.