1. libo, 1. [leibw ]

1) különösen valaminek felső részéből keveset elvesz, (mindig csendesen és lassan, erőszak v. ellenállás nélkül): dies l. aliquid ab ore (költ.), az idő mindig vesz el valamit a szépségből; l. gramina dentibus (költ.), lerág, leharapdal; libavit oscula filiae (költ.), szeliden megcsókolta. Küln. átv. ért. l. ex praeatantissimis ingeniis excellentissima quaeque, kiszed; facetiarum quidam lepos libandus est ex omni urbanitatis genere, el kell az embernek ― valamit sajátítani: animos haustos et libatos a natura deorum habemus, az istenektől vettük. Innen A) érint, arenam pede. B) valamit izlel, abból valamit elkölt, megeszik, jecur, pocula Bacchi, flumina. C) valamit belőle elvéve kevesít, kisebbít, gyengít, erőtlenít: vires; virginitas libata, megsértett.

2) istennek áldoz, küln. folyó, híg tárgyat, valamelyik isten tiszteletére kiönt; l. certas fruges certasque baccas, l. frugem Cereri; l. Jovi, átv. ért. l. alicui lacrimas, könnyeket hullat, szentel, carmina, szentel. Innen (költ.) = meglocsol, megöntöz, altaria pateris.