libens v. lubens, tis, mn. kf. és ff. [r. libet ]

1) a ki örömest és szivesen tesz valamit, örömmel néz valamit (rendesen ezen ih.-k «örömest», «szivesen», «készséggel» fejezik ki): libens hoc facio; me lubente istuc facies, kedvesen veszem, hogy azt teszed; populus Romanus hoc fecit animo lubentissimo, igen örömest.

2) (szink.) jókedvű, vidám, elégült, örvendező, aliquem libentem facere.