jurator, oris, hn. [juro]

(ősk. és újk.)

1) (újk.) sajátlag esküvő, így: jurator falsus, hamis esküt tevő.

2) küln. A) esküdt, felesketett, hites biztosok, a kik a censor mellé voltak adva, hogy a censusba bevallott adatok elfogadható és megbizható voltát megbirálják. B) a késő császárkorban, felhivott tanuk, a kik a kinevezendő consul erkölcsi magaviseletéről hit alatt tanuságot tettek.