ipse (ősk. így is ipsus), ipsa, ipsum, mut. nm.,

maga, ő maga: quaeram ex i., őt magát fogom megkérdeni, ipsis non satis est, nekik magoknak; ego i., tu i.; ille i.; qui i., melyik maga, ki maga; Caesar i., frater i.; omnibus potius quam nobis ipsis consuluimus; non modo populo Romano sed ipse sibi condemnatus visus est; valvae ipsae ae aperuerunt, magától, önkényt magától; ipsius domus, saját maga háza. Küln. A) ipse per se v. csak magára, ipae magára: per se ipsa maxima est, moventur per se ipsa. B) ipse, jelöli a gazdát, házi urat v. mestert, ő, ő maga, éppen így ipsa, jelöli a házi asszonyt: ego eo quo me ipsa misit; ipse dixit (autos efa) a py thagoreusok szokott mondása. C) et ipse, «hasonlóan», «is», hol ugyanazon állítmány van mondva egy új alanyról, victor ex Aequis transiit in Volscos et ipsos bellum molientes, kik maguk is háborura készültek; Crassus et i. tres recitatores excitavit. D) valami tárgyat nyomatékosban kiemelve, éppen: triennio ipso major; triginta ipsi erant dies, éppen harmincz napja volt; nunc ipsum, tum ipsum, éppen most, éppen akkor. E) (Pl.) előfordul ff: ipsissimus: i. sum, magam vagyok testestől, csakugyan én vagyok v. éppenséggel ért vagyok. F) a D) alatt felhozott jelentést fokozva: sőt, sőt éppen, ipsa virtus contemnitur, sőt még az erényt is lenézik. G) néha a visszaható nm. helyett áll: az ő saját; quem si parum pudor ipsius defendebat, az ő saját szemérmessége; legatos mittit, qui ipsi liberisque vitam peterent, az ő és gyermekei számára.