interpretor, áhzenv. 1. [interpres]

1) (Pl.) k. közbenjáróképpen lép fel, átv. ért. i. memoriae alicuius, valaki emlékezetének segítségül jő.

2) magyaráz, fejteget: i. somnia, fulgura, jus alicui. Küln. a) valamit bizonyos módon ért, tekint, felfog, megitél: i. aliquid in mitiorem partem, beneficia grate, sententiam alicuius recte; interpretabatur se jurejurando esse liberatum, ugy magyarázta, hogy esküje alól fel van mentve; pauci Agricolam ii. (újk.) értették, tudták felfogni A. b) következtet: i. consilium ex necessitate, szándékos tettnek tekinti, a mi szükségből történt.

3) határoz, eldönt, non i., recte an perperam illud factum sit.