an, ksz.

1) többtagu kérdő mondatokban a második (harmadik stb.) mondattag elején, úgy közetlen mint függő beszédben, vagy: utrum superbiam ejus primum memorem an crudelitatem? Vosne L. Domitium, an L. Domitius vos deseruit? Sortientur an non, vagy nem? nescio gratulerne tibi an timeam; dubitant, honestumne factu sit an turpe. Költőknél néha mind a két tag elején áll: anan, O dea certe: an Phoebi soror? an nympharum sangvinis una? Phoebus testvére-é? vagy stb.

2) egytagu kérdő mondatokban (habár a mondat egytagusága csak tetsző is, és a második tag nincsen tisztán kifejezve, de alatta értetik): A) oly kérdő mondatokban, melyek az előbbenit kiegészítik vagy erősítik (úgy hogy a mondat értelme mindig egy benne ugyan ki nem fejezett, de könnyen oda gondolható megelőző tagra van visszavive), mikor t. i. kérdezzük, hogy mi fog különben történni, ha az előzményt tagadnák vagy kétségbe vonnák, vagy mi akkor, ha az előzményt jóváhagynák v. igazolnák, és mikor a feleletet (v. az iránti sejtelmünket) uj kérdés alakjában kérdésünkbe szőjük: an hoc non dixisti? an me haec dicturum fuisse censes? hiszed-e hogy azt fogtam volna mondani? quidnam beneficio provocati facere debemus? an imitari fertilea agros? etc. nemde a termékeny földet utánozni stb. Használják gyakran oly kettős kérdő mondatokban, melyek következtetést foglalnak magokban: an vero P. Scipio Tib. Gracchum privatus interfecit, Catilinam vero nos consules perferemus? B) haud scio, nescio, dubito, (dubium v. incertum est) s más oly kitételek után, melyek kétkedést v. bizonytalanságot fejeznek ki, vagy talán, vajjon nem, úgy hogy az egész kitétel valamely fenforgó körülmény sejdítését v. gyanítását jelöli = talán: nescio, an melius patientiam dicere possim, talán helyesebben béketürésnek nevezhetném; dubito an Venusiam tendam, talán Venusiába kellene sietnem; dubito an turpe non sit, talán nem lesz gyalázatomra; haud scio an ne opus quidem sit, talán nem is lesz szükséges. C) (költ. és újk.) mástól függő kérdő mondatokban = num, vajjon: nescio an profecturus sim, vajjon elutazom-e; opus nescio an superabile, magnum certe, oly munka, melyről nem tudom kivihető-e, mindenesetre nehéz; ezért a fennebbi iróknál gyakran oly helyeken fordul elé: nescio an ullus, quidquam, hol Ciceró így írt: an nullus, nihil. D) néha a kérdést vagy kétkedést jelentő ige ki is marad mellőle, s ekkor két eszme közötti ingadozást és bizonytalanságot jelöl: quum ei Simonides an quis alius polliceretur (a mondat állítólag van kezdve, de a közbevetett an q. a. kétség keletkezését jelöli) «vagy talán más valaki?» Igy (küln. újk.) = sive, vel (vagy) sőt e hasonértelmű kötszókkal együtt is: sive fatali vecordia, an imminentium periculorum remedium, ipsa pericula ratus, vagy végzetteljes könnyelműségből, vagy mivel úgy vélekedett, hogy stb.