inimicus, mn. kf. és ff. [inamicus]

1) ellenséges, ellenes (magán viszonyban; a személyes indulatot és érzést jelenti, vesd ö. hostilis és hostis), rosz érzésü: i. alicui valaki iránt; fn. -cus, i, hn. ellenség: i. alicuius, meus, és -ca, ae, nn. ellenség (nő): inimicissimi ejus, legnagyobb ellenségei.

2) dologról, rosz, ártalmas: omnia ei ii. sunt, odor nervis i.

3) (költ.) = hostilis: terra i., tela ii., az ellenséges fegyverek.

4) a jogászoknál: inimicus néha elvált férj (volt nejére nézve).