1. indignus, mn. kf. és ff.

1) méltatlan, nem érdemes, érdemetlen: indignus honore; indignus qui haec impe tret, hogy azt elnyerje, (ritkán) így is: ii. ut redimantur; (költ.) i. avorum, nem érdemes elődeire. Gyakran önállóan, úgy hogy azt, a mire valaki érdemetlen v. a mire nem érdemes, az összefüggésből kell kivenni: calamitates hominum indignorum, kik olyat nem érdemelnek, a kik arra igen jók, ad ii. et non idoneos exemplum transferre, ártatlanokat büntetni meg. Igy gyakran dicsérőleg igen jó valamire: i. es qui illud facias, igen nemes vagy, hogy azt tedd, (költ.) circumdat vincula collo indigno, kinek nem kellene ilyet hordani.

2) illetlen, nem illő: haec sunt ii. genere vestro, majestate populi Romani; non indignum videtur narrare etc.

3) haragot és boszuságot okozó, méltatlan, gyalázatos: i. facinus, mors; nihil illo est indignius; (költ.) i. hiems zordon, igen kemény; néha mint felkiáltás i. facinus v. önállóan indignum, oh szégyen! gyalázat!