honestus, mn. kf. és ff. [honor]

1) tekintélyt és tiszteletet élvező, tekintélyes, tisztelt, jeles, tiszteletre méltó s több efféle: homo h. et nobilis; h. familia, honesto loco ortus, jó családból; quia deus honestior culpae auctor erat, mivel, az ő hibájának valami istenség tekintélyesebb és tisztességesebb okozója lett volna. Innen fn. honesti, orum, hn. előkelő, tiszteletre méltó emberek, kitünőségek, előkelő nép.

2) a mi tiszteletet és tekintetet érdemel, erényes, erkölcsös, illedelmes, becsületes: haec est h. certatio; h. convivium, homo, labor. Gyakran mint fn. a) honestum, i, kn. erény, erkölcsi jóság, de mégis mindig inkább a külső tekintélyre és erkölcsi illedelemre való tekintettel; ezért: honestum a virtute divelli non potest. b) honesta, orum, kn. az erkölcsileg jó.

3) jó kinézésü A) illedelmes külsejü, szép, oratio h. melyet örömest hallgat az ember, kedves, szép; nomen h. et probabile. B) (költ.) csinos, jól alkotott, facies, homo. Innen fn. honestum, i, kn. a «szép».