hio, 1.

I. k.

1) (költ. és újk.) sajátlag, tátong, tárva nyitva áll, szétáll: oculi hh.; concha h.; küln. száját kitátja, ásít.

2) átv. ért. A) beszédről nincs benne illő összefüggés, szakgatott, csonka (vagyok stb.): oratio h. quum concursus vocalium accedit; loqui mutila et hiantia. B) (költ. és újk.) száját kitátja, a) valami utáni epedésről hevesen kiván: domus hiare ac poscere aliquid videtur: emptor hians, vágyó. b) bámulás miatt elámul, bámészkodik. ―

II. (költ. ) a felnyitott szájból valamit kibocsát, előad, énekel, carmen.