1. furo, ― ― 3. k. [furia]

dühöng, őrjöng (betegségben v. küln. heves indulatoskodásban, l. furor): qui valetudinis morbo furunt, et melancholici dicuntur; G. iratus f. luctu filii; f. dolore, f. adversus aliquem; (költ.) f. aliqua, szenvedélyesen szerelmes; Clodius f. se ab illo vexatum esse, méregben van azért, hogy stb.; (költ.) furit reperire, dühöng megtalálni, dühöngő indulattal keresi; f. illum furorem, azon dühben szenved; átv. ért. aether f. mugitibus, impetua Aetnae, flamma, ardor edendi furit.