fortuna, ae, nn. [fors]

1) végzet, szerencse (mely az emberi dolgokba nem éppen vaktában avatkozik, hanem a szerint, a mint kedvezni akar v. nem; vesd ö. fors, fatum): f. est domina rerum externarum et ad corpus pertinentium; eadem vobis est f. belli patienda; t.-ben is, omnes laudant ff. meas, szerencsémet; f. erat potentioris, a ha talmasabb részén volt. Küln. f. secunda jó sors, szerencse, f. adversa, balsors, balszerencse, szerencsétlenség; e melléknevek gyakran elmaradnak, hanem az összefüggés mutatja meg, melyiket kell érteni a kettő közül: illis magnis viris non solum propter virtutem, sed etiam propter fortunam saepius imperia mandata sunt. Személyesítve is szerencse istennője, Fortuna, kinek Italiában küln. Antiumban és Proenesteben szent helye volt.

2) külső körülmény, helyezet, világi állapot, valaki sorsa, körülményei küln vagyon, méltóság s több efféle tekintetében; est infima f. servorum; homines omnis fortunae ac loci, minden kar- és rangbeli; superior fuit ordine, inferior fortuna, tehetségre, vagyonra nézve; Darius oneratus fortunae suae apparatibus, magas állása. Küln. többnyire t.-ben vagyon, jószág, birtok: adimere alicui fortunas bonaque; omnibus sociorum fortunis consumptis.