1. alius, a, ud, mn. [allos]

1) más, egy más, (több közül, vesd ö. alter). Rendesen utána áll, atque, ac; ha tagadás járul hozzá, gyakran nisi v. quam; ritkán praeter, költőknél határozó eset is (mint a kf. mellett, alius illo, mint ő). Küln.: nihil aliud quam (függetlenül a mondat többi részétől) = tantum, modo, «csak», «csupáncsak»: lictor n. a. q. prohibetur, csak akadályoztatik; éppen igy: quid aliud quam admonemus, mit mivelünk egyebet, mint hogy intünk?

2) ismételve (egymással szembe tett mondatokban) egyik ― másik, többesben némelyek ― mások. Innen A) alius» összevont mondatban gyakran kétszer is fordúl elé: alius alio tempore dixit, egyik egyszer, másik másszor; alius alii subsidium ferunt, egymást kölcsönösen fedezik, alius alio more vivunt, mindenik a maga módja szerint, más más szokás szerint. B) alius ex alio, super v. post alium, egyik a másik után. C) a. atque a. v. a. aliusque, most ez majd az, különböző: alio atque alio loco, más meg más helyt.

3) másféle, különböző: innen alium facere, elváltoztat, változtat, alium fieri, más lesz, elváltozik, megváltozik; in alia omnia ire (transire, discedere) egészen más véleményre áll (tehát az indítványt roszalja, elveti stb.), aliud v. aliam rem agere, egyébbel el van foglalva, nem figyel, nem gondol a szőnyegen levő tárgygyal; mint az augurok műszava: alio die» ma nem, más napon, mivel a jelek nem kedveznek.

4) = (reliquus, ceteri) a többi, egyéb, hátralevő: a. multitudo, a. superbia, más izben kimutatott kevélysége: a. desperatio salutis, meggyőződés, hogy más menekülés nincs.

5) (ritkán) = alter, egyik (a kettő közül): duo Romani a. super alium.