existimo, 1. [exaestimo]

1) (többnyire ősk. és újk.) valamit becsül, megbecsül: e aliquid flocci, magni.

2) vél, azon nézetben van, azt tartja (megelőzött vizsgálat és becslés után, vesd ö. aestimo): ut Cicero e., ut vulgo existimatur; existimo eum avarum, Titus honestus existimatur; e. hos oratores fuisse maximos, haec disciplina in Britannia reperta esse existimatur; hoc in probro existimatur, szégyennek tartják.

3) elhatároz, -dönt, itél, megitél: e. ex eventu de consilio alicuius; existimabitis qualis illa deditio facta sit; nunc vos existimate, utrum crudelior an avarior sit; így is: de illis scriptoribus e. non possumus. Innen (újk.) existimari jubet a medicis, parancsolja, hogy az orvosok véleményt mondanak.