enim, ksz. (mindig egy vagy néha több szó után áll)

1) jelöli a megelőző mondatban foglalt erősítés v. állítás okát, mert: mihi omne tempus est ad meos libros vacuum: nunquam e. sunt occupati.

2) jelöli az előzmény magyarázását, kiegészítését v. közelebbi leírását, ugyanis, t. i.: primum tibi dicendum est de genere belli, deinde etc. genus est enim belli ejusmodi etc.

3) Igen sokszor az enim» által indokolt mondat nincs tisztán kifejezve, hanem azt az összefüggésből kell következtetni, s gondolatban kiegészíteni. Így pl.: haec vos si Philippus in Italiam transmiserit, quietura aut mansura in fide creditis? Manserunt enim Punico postea bello. Nunquam isti populi a nobis non deficient; e szavak manserunt bello» gúnyolódva érintik azon okot, miből hitték némelyek, hogy ama népek hívek fognak maradni. Quum Critias respondisset in agro ambulanti ramulum adductum, ut remissus esset, in oculum suum recidisse, tum Socrates, non enim paruisti mihi revocanti etc., így kiegészítendő: nincs miért csudálkoznod, hogy rajtad e történt, mert stb. A. Di me perdant si bibi. B. qui jam? A. quia enim absorbui, mert t. i. stb. Ily helyeken enim» e szókkal mindenesetre, valójában, bizonyára is magyarítható: in his est e. aliqua obscuritas (névszerint midőn kérdőszócskákkal áll kapcsolatban, quid e. s több efféle), de ily egyszerü erősítésnek jelentésével e szó nem bír. Ama kiegészítendő mondat néha ezekkel at v. sed van jelölve.