dubito, 1. [dubius]

sajátl. kétfelé megy.

1) véleményre és itéletre nézve haboz, kétkedik, bizonytalankodik: ne dubita; d. de voluntate tua; d. aliquid, valami felett, és (költ.) d. patrem, auctorem, az apa felett; d. quid faciam, quid agendum putem; d. utrum sit melius; non d. quin venturus sit, hogy el fog jőni, éppen így: cave dubites quin etc.; ritkán(többnyire újk.) non dubito fore plerosque. Innen A) megfontol: restat ut hoc dubitemus. B) átv. ért. k. = ingadoz, bizonytalan (vagyok stb.): fortuna, fama d.

2) (leggyakrabban tagadással) eltökélésben ingadoz, meggondolkozik, kétkedik, tétováz, facere aliquid; (ritkán) non dubitabo quin ei omnia credam.