dominus, i, hn. [domus]

1) házi úr, a tulajdonos, mint úr és parancsoló a maga házában, innen átalán tu lajdonos, birtokos (vesd ö. herus); quae imperavit dominus; d. aedium, praediorum; (Pl.) még az úr fiáról is mondják «ifju úr», úrfi.

2) átalán úr, uralkodó, parancsoló (gyakran mikor politikai értelemben használják, a rómaiak köztársasági hajlama miatt, némi gyülölt mellékfogalom párosulván vele = kényúr, zsarnok): dii omnium rerum dd.; d. omnium gentium, d. legum; d. factionum (újk.), pártfőnök. Innen A) intéző, rendező, igazgató valamiben, pl. valamely színdarabban, árverésen s több effélén: küln. d. convivii (epuli) s néha önállóan dominus», arról mondják, ki vendégséget ad, «gazda». B) a császárok korában, császár. C) átalán mint udvarias megszólítás «uram», «úr». D) mint édesgető elnevezés, kedves, szerető.

3) (költ.) mint mn. az úrhoz tartozó, úri, úr-: dd. manus, torus d., az úr fekhelye.