divinus, mn. kf. és ff. [divus]

1) isteni, a mi egy vagy több istentől ered, hozzájok illik, tartozik, őket illeti s több efféle, animi hominum sunt dd., isteni eredetüek; istenekhez illők; res d. v. t. res dd. istentisztelet, áldozás, de ellentétben evvel: res humanae, az istenről, a világ eredetéről való tanítmány s több efféle.

2) isteni sugallatteljes, a jövendőt előre látó, sejdítő, jövendölő, ihletett: appropinquante morte animus est multo divinior; (költ.) vates d., lelkesült, d. futuri, a jövőt sejtő; fn. a) divinus, jós, jósló. b) divina, ae, nn. jós, jósló (nő). c) divinum, i, kn. jóslat.

3) átv. ért. jeles, fölséges, emberi erő feletti, ingenium, homo, orator, fides.