2. distinctus, mn. kf. [r. distinguo ]

1) illőleg elkülönített, -felosztott: habere dd. gradus dignitatis; vitae genus d., illőleg elrendezett. Innen: oratio, sermo d., illő rendü és osztályzatu, rendes és tiszta, érthető, és orator d., kinek beszéde ama tulajdonokkal bir.

2) (újk.) elválasztott, messze fekvő, távol: Hesiodus circa 120 annos ab Homeri aetate distinctus.

3) különféle, sokoldalú, változatos, Romana acies distinctior (vesd ö. distinguo 2.).