devotus, mn. [r. devoveo ] (költ. és újk. )

1) az alvilági istenségeknek ajánlott, szentelt, tehát kárhozatos, elátkozott, gonosz, istentelen.

2) hű, alázatos, alicui; d. vino, iszákos, éppen úgy: d. scenae, a színjátékot nagyon kedvelő. Innen fn. devotus, i, hn. hű követő, valakinek «híve», cum omnibus suis devotis.

3) (egyh.) küln. a) istenhez ragaszkodó, jámbor, ájtatos, istenes; tárgyakról is: devota jejunia celebrant, istenes böjtöt. b) a felsőbbség irányában: alázatos, engedelmes.