af(for), álszenv. 1.

(a jelentő mód jelen idejének 1. személye nem fordul elé) (többnyire költ) szól (-hoz, -hez), megszólít, beszél (-val, -vel), aliquem; a. deos, kér, könyörög, esedez; különösen ama végső búcsúszavakról, melyeket a halott eltakarítása után feléje intéztek. Szenv. is megszólíttatni; küln. mult ideje: affatum est egyszersmind ki van mondva, el van határozva (a sors v. gondviselés határozatairól).