corona, ae, nn.

I.

1) koszoru, virágfüzér, jelesen ékítésül vig, de komoly és ünnepélyes alkalmakkal is; néha mint versenybér és tiszteletdij, különösen azok a koszoruk, melyeket a katonáknak jutalmul adtak (c. castrensis, navalis, civica, l. a római régiségekről szóló kézi könyveket); nem különben a költők érdemkoszoruja, innen átv. ért. költői dicsőség, nectere alicui coronam, valakit költeménnyel dicsőítni v. mint költőt magasztalni; sub c. vendere, hadi foglyokat mint rabszolgákat eladni (kiket ilyenkor felkoszoruztak). Küln. (költ.) regni corona diadema, korona, királyi fejék, és innen átv. ért. egyh. corona fidei, a vértanuság koronája.

2) átv. ért. koszorualaku tárgyakról: A) valaminek széle, szegélyzete, párkánya, karimája. Innen a) földmérőknél, földterületek széle mint határvonal; b) c. montium, köralaku hegység; c) szőrkoszoru a ló lábán a pata felett; d) a nap «udvara». B) gyülekezet, jelesen törvényes tárgyalásra, és közhelyen tartott szónoklatra felgyült hallgatóság: dicere causam maxima corona, népes gyülekezet előtt; coronae aliquid dandum, a hallgatóságnak valamennyiben kedvezni kell. C) ostromnál, a) az ostromló vonal, körülsánczolás, milyennel az ostrom alatt levő várost körülveszik; b) ostromló sereg: urbem corona cingere, megszállani, bezárni, capere, ostrommal bevenni; c) az a sereg, melyet a város körül (a falakra) felállítottak, hogy oltalmazzák a várost, corona vallum defendere.

II. mint csillagkép, A) az éjszaki korona, a hitrege szerint Ariadnénak az ég boltozatára tüzött koszoruja, innen (költ.) Gnossia és Cressa.

2) a déli korona.