contrarius, mn. [contra]

1) térben, szemközt, átellenben levő, collis; tellus c. Phrygiae.

2) más viszonyokban, ellenkező (hatósabb mint diversus): cc. studia, casus; disputare in partes cc., mellette is, ellene is; quinqueremes cc., útban szembe találkozó; vitium c. illi virtuti (újk.); vitiositas c. est hujus virtutis; orationes inter se ec., szintigy ezekkel atque v. ac: contrarium decernebat ac paullo ante decrevit, ellenkezőleg végezett avval, mit kevéssel azelőtt, határozott volt. Küln. e contrario, ih.-lag, ellenben, ellenkezőleg, és fn. contrarium, ii, kn. vagy (gyakrabban) t. contraria, orum, kn. ellenkező, egymással meg nem férő dolgok.

3) (költ. és újk.) ellenséges, ártalmas, alicui; exta contraria, rosz jelt adó.