consul (röviditve Cos., t. Coss .), ulis, hn.

(ettől conso, azaz consulo = rogo; e szerint a népet vagy a senatust megkérdező v. szavazásra felszólító, elnök a népgyülésben v. senatusban), consul,

I. sajátlag többesben consules, consulok, Rómában a királyság után évenként választott két legfőbb tisztviselő, kezdetben királyi hatalommal; mint az álladalom fejeinek hatalmuk (imperium) volt a népet és senatust összehíni, ezek üléseiben elnökölni, egyszersmind mindkét gyülés végzéseit és határozatait teljesedésbe venni. Háboruban ők voltak a fővezérek, vezették a sorozást, katonaszedést, ugy a hadban nyert zsákmány felett ők intézkedtek. A proetorság elállítása előtt ők voltak birák, igazságszolgáltatók, valamint ők kezelték az állam pénzügyét is. A consulokat (elébb csak patriciust, majd plebeiust is) választották a centuriata comitium-okban az előbbi consul v. interrex vezetése alatt. Az ujdon választott consult hivatalába lépéseig consul designatus névvel czimezték. Néha esztendő folytán kettőnél több consul is volt; azaz consules ordinarii, előbb választott (l. ordinarius), és consules suffecti, utóbb választott, vagy a császárok alatt az ordinarius-okkal egyszerre tett, de csak tiszteletbeli consulok (l. sufficio). Az imperium gyakorlata s annak jelvénye, a nyaláb vesszővel (fasces) és bárddal (secures) előlmenő 12 lictor, a tanács- és népgyülésben való elnöklés a két consul között hónaponként cserélődött, s azt a kin a sor volt, nevezték, consul maior-nak, a sort pedig megkezdte régebben az idősebb, későbben az, a melyik több szavazatot kapott, s a kit ezért elébb kiáltottak volt ki (l. renuncio), a Julia törvény szerint a melyiknek több gyermeke volt. Az elébb választott consulok (consules ordinarii) neveivel vagy csak az egyikével jelölték az évet: consule Tullo (Hor.): sine die et consule, év és napszám nélkül (datum nélkül).

II. átv. ért. A) = Proconsul (egészen pro consule), tartományi helytartó (sajátlag tehát nem szabatos kifejezés). B) (újk.) a legfőbb hatóság v. biró más városokban.